all alone i'm just a zombie who i am is not who i wanna be • GINGERBREAD
Index

Első díjam

Ezek a díjak már akkor kerengtek, mikor még mlapos voltam, tehát pár éve. Azaz jóval régebb óta, de én csak akkor ismertem meg. Emlékszem, 2009-ben mikor a gp-re jöttem, akkor is nagyon ment, én persze a napi 5-10 látogatómmal nem igazán kaptam soha, de nem is zavart. Ennek viszont most nagyon örülök, hiszen az egyik kedvenc bloggeremtől kaptam meg ezt a kis díjat, ami nagyon jól esik. Tehát köszönöm Dóra! Mikor láttam az oldaladon, először furcsa érzések keringtek bennem: először is: de jó, hogy ilyet kapott! Bárcsak én is kapnék! Másodszor pedig: vajon kinek adja tovább? Nekem biztos nem, harmadjára pedig a kisördög, vagy micsoda: legyek a listán! Legyek a listán! xD És akkor ott voltam. Köszi Dóra mégegyszer. :) Megcsináltad a napomat. :D Amúgy én legszívesebben minden bloggernek adnék, mert milyen szívás már, ha valakinek ez nagyon számít, és nem kap. Nem mondom, hogy nekem ez nem számít, de nem vagyok olyan érzelgős, és egy tábla nem igen fejez ki semmit. De most, hogy megkaptam, mégis nagyon örülök, mert arra utal, hogy valakinek tetszik a blogom, hiszen nekem is tovább adta! Hurrá! Gondolom már tökre unjátok a szövegelésemet, térjek a tárgyra, mi? Ha ez a kis szöveg nehézség, akkor olvassátok el a teljes bemutatkozásomat itt. Na? Na megijedtetek, mi? :D Okés, a lényegre térek. Vannak itt ilyen kis szabályok, amiket mindenki kimásolgat a lapjára, és én is ezt teszem. Tenném. Inkább nem teszem. Az első, hogy meg kell köszönni akitől kaptad. Na, köszi Dóra harmadjára, akkor ez pipa :) A második, hogy írni kell magadról 7 dolgot, csak úgy. Okés, lássuk mi a harmadik? Add tovább 15 embernek. Rendben. Akkor, a hét dolog a következő:
1. Kedvenc számom a 17.
2. Imádom a lámákat, olyan cukik.
3. Szeretem a gerberákat.
4. Még sosem síeltem.
5. 1 éve körbebicikliztem a Balatont.
6. Egyszer megvágtam a lábam, máskor az államat vertem be, de egyiket se varrták össze, és azokon kívül semmi komolyabb fizikai sérülést nem szenvedtem.
7. Telefonbeszélgetések közben,  ha tovább tart 30 másodpercnél, mindig járkálok össze-vissza.
Huhh, milyen érdekes kis dolgok rólam. Akkor következzen a 15 emberke, akik szerintem megérdemlik:
1. Dóra
2. Niki
3. Kinga
4. Prézli
Bah, igen, ebből látszik, mekkora a matek tudásom: ez csak négy, igen, jól látjátok, de többet nem akarok, mert ők úgyis megkapták már (nem mintha az itt felsoroltak nem, de nekik muszáály). 

2012.05.13. 16:40, hailee Vissza a bloghoz
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

» Most a gingerbread.gp-n jársz, Hailee birodalmában. Itt egy időzített bomba gondolatait, napi szenvedéseit és boldog pillanatait olvashatod, valamint mindig olyan dolgokat is találhatsz, ami akár a te érdeklődésedet is felkelti. Jó nézelődést kíván a szerkesztő, Hailee

A BLOG

A nevem Hailee, és tizenhárom éves vagyok. Pest megyében élek szüleimmel, kutyámmal, macskáinkkal és pár aranyhallal. Vízöntő vagyok, kínai horoszkóp szerint Tigris, indiai horoszkóp szerint Krokodil, indián horoszkóp szerint pedig Vidra. Igazából nem tudom, hogy ezt miért írtam le, de talán ha ezekre rákeresel, és elolvasod a jellemzést, talán kicsit jobban megismersz, mint ahogyan én betudnám magam mutatni. Ha mégis kíváncsi vagy a szövegelésemre, akkor menj tovább!


# Reachless
# LittleDiary
# ClassyCat
# DiamondHQ
# Nikkiiworld

Nyugodtan jelentkezhetsz. Csak akkor fogadom el, ha oldalad szép, rendezett és átlátható, valamint eléggé tartalmas/érdekes. Ha nem tetszenek a feltételek, ne jelentkezz. 

Tommie 

Terveim:
# Tanulni latinra, magyarra.
# Többet beszélgetni pár ismerősömmel
# Kevesebbet veszekedni a szüleimmel / barátaimmal
# Visszafogottabban élni
# Szorgalmasnak lenni


Nyitás: 2012. január 17.
Szerkesztő: Hailee
Téma: blog, személyes
Design: by Hailee
Felbontás: 1366*768
Böngésző: Google Chrome
* Eddigi kinézetek
* Belépés

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!